Anna vagyok, és soha nem gondoltam volna, hogy egy elromlott nyomtató a könyvtárban elvezet ahhoz a személyhez, aki megváltoztatja az életemet. Jack nem volt feltűnő vagy hangos; csendes, nyugodt modorral vonzotta magához az embereket minden erőfeszítés nélkül. Azt hittem, értem a jellemét, de egy este egy előkelő étteremben rájöttem, hogy sokkal több van benne, mint gondoltam.
Egy olyan frusztráló napon kezdődött, amikor úgy tűnt, minden rosszul sül el. A kávé kiömlött a táskámba, a buszom lerobbant félúton a kampusz felé, és most – mint az univerzum utolsó tréfája – egy makacs nyomtatóval kellett megküzdenem a könyvtárban.
A gép dacosan pislogott, kiköpött egy fél lapot, mielőtt egy ingerült nyögéssel megdermedt. Rácsaptam az oldalára, és motyogtam: „Ezt szándékosan csinálod, ugye?”
Egy sor diák sorakozott fel mögöttem, türelmetlenségük hangosabban zümmögött, mint maga a gép.
Aztán egy magas, kócos barna hajú, nyugodt, kissé derűs mosolyú fickó lépett elő a sorból. Nem nevetett és nem forgatta a szemét, mint a többiek. Ehelyett úgy leguggolt a nyomtató mellé, mintha egy megoldandó rejtvény lenne.
– Nem bánod, ha megpróbálom? – kérdezte halk, nyugodt hangon – olyannal, amitől azonnal megnyugszik az ember.
– Kérlek – nyögtem, és félreálltam. – De sok szerencsét! Ez a dolog egyértelműen személyes bosszút forral ellenem.
Halkan felkuncogott – nem rajtam, hanem a helyzeten –, és két gombot nyomott meg olyan magabiztossággal, mint aki már számtalanszor megoldotta ezt a problémát. Másodperceken belül a gép újra életre kelt, és kinyomtatta az oldalaimat, mintha az elmúlt tizenöt percben nem gúnyolódott volna velem.
