Összeszorult a gyomrom.

Mert Mia ágyában nem voltak tárolófiókok.

Semmi sem volt alatta, csak a fa padló.

De a kamerán…

Valami egyértelműen mozgott.

A telefon képernyőjét bámultam, és próbáltam meggyőzni magam, hogy csak képzelődöm. A szemcsés fekete-fehér éjjellátó képen Mia mozdulatlanul fekve látszott az oldalán, apró mellkasa minden lélegzetvétellel egyenletesen emelkedett és süllyedt. A szoba csendes maradt. Az egyetlen mozgás az ablak melletti függöny halvány ringása volt. Egy pillanatra a matrac mozgása abbamaradt, és minden újra normálisnak tűnt.

Aztán újra megmozdult.

Nem drámai – csak egy lassú nyomás alulról, mintha valaki a vállával vagy a térdével felfelé nyomná. A matrac kissé bebújt Mia háta alá.

A szívem hevesen vert.

„Mia…” – suttogtam magamnak, pedig a kamerán keresztül nem hallott.

A mozgás újra megtörtént, ezúttal erősebben. A matrac középen kissé megemelkedett, mielőtt visszaereszkedett volna.

Kapkodtam a fejemben egy ésszerű magyarázat után.

Lehet, hogy a keret sérült.