Heteken át kötöttem egy takarót a kisöcsémnek a pulóverekből, amiket anyánk hagyott hátra. Soha nem gondoltam volna, hogy a házunk előtti szemétben találom.
Egy évvel ezelőtt 15 éves voltam, amikor anyám meghalt, miközben megszületett a kisöcsém, Andrew. Egy ideig olyan érzésem volt, mintha valaki kinyitotta volna a ház összes ablakát, és hagyta volna kiszökni a hőt. Semmi sem tűnt már rendben lévőnek.
Az első néhány hónapban csak hárman voltunk: az apám, a kis Andrew és én.
Az anyám meghalt, amikor megszületett a kisöcsém, András.
Andrew sokat sírt ez idő alatt. Apa mindent megtett, amit tudott, de a gyász úgy tapadt rá, mint egy nehéz kabát, amit nem tudott levenni. Voltak esték, amikor Andrew-val a karjában járkált fel-alá a nappaliban. Más éjszakákon csendben ült.
Megtettem, amit tudtam. Cumisüvegeket melegítettem, apró ruhákat hajtogattam, és ringattam Andrew-t, amikor apának aludnia kellett.
Még csak egy gyerek voltam, de nem volt más választásom.
***
Három hónappal anya halála után apa elmondta, hogy elkezdett járni valakivel.
Melissának hívták.
Megtettem, amit tudtam.
