Apa végre megszólalt. – Anya, nálunk nem beszélhetsz így Melissával.
– De igen, tudok – felelte a nagymama keserű nevetéssel. Kotorászott a táskájában, és elővett egy összehajtott dokumentumot. – Ez a ház jogilag az én nevemen van. Kifizettem a jelzáloghitelt, amikor a feleséged megbetegedett.
Melissa elsápadt. Apa zavartan nézett rám. Nagymama összehajtotta a takarót, és visszaadta nekem.
– Ne feledkezz meg a helyedről! – mondta Melissának.
Aztán elment.
Abban a pillanatban azt hittem, hogy a probléma megoldódott.
Nem is tévedhettem volna jobban.
"Ez a ház jogilag az én nevemen van."
***
Másnap hazaértem az iskolából, és azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben. Andrew matraca a folyosón a falnak dőlt. A pelenkázótáskája a hálószobám ajtaja mellett a földön volt.
Kinyitottam az ajtót. Andrew ágya pont az enyém mellett volt.
Babaruhákkal teli dobozok hevertek a komódom mellett.
„Mi történik?” – kérdeztem.
