Senki sem nézett rám már szánalommal.
***
Egy héttel később letérdeltem a lányaim sírjánál, és végre kimondtam az igazságot. Tulipánokat nyomtam a földbe, és a könnyeimen keresztül mosolyogtam.
– Még mindig itt vagyok, lányok – suttogtam. – Szerettelek titeket. Rossz emberekben bíztam. De mindezt szégyelltem cipelni.
Végighúztam az ujjaimat a nevükön. „Elég sokáig cipeltem a hibát. Ezt most itt hagyom.”
Felálltam, végre eltűnt a súly, és elsétáltam – szabadon.
– Még mindig itt vagyok, lányok.
