Általában nem találok semmi értékeset, talán egy régi nyugtát vagy cukorkacsomagolást. Néha, ha szerencsém van, találok egy kinyitatlan üdítődobozt vagy egy csokoládát, és van egy kis feltöltő érzésem hazafelé.
De azon az éjszakán?
Találtam valami mást. Valami, ami mindent megváltoztatott.
Aznap éjjel a hideg kegyetlen volt, olyan hideg, ami áthatol a kabáton és átszúrja a csontjaidat. Az ablakok belülről bepárásodtak, és minden alkalommal, amikor kilélegeztem, a levegő fehérré vált az arcom előtt.
Már álmodtam az ágyamról, bújtam a babámhoz, és belélegeztem azt az édes, meleg illatot, ami még mindig Noah nyakának hajlajában élt.
A műszerfal feletti digitális óra 23:52-t mutatott, amikor parkoltam a buszt. Az udvar sötét és üres volt. A többi sofőr beérkezett és hazament. Lekapcsoltam a lámpákat, felvettem a táskámat, és elkezdtem a szokásos trükköt csinálni.
Félúton a folyosó végén hallottam valamit.
Egy sikoly.
Halvány és alig hallható volt. Nem volt sírás, vagy még panasz sem. Csak egy törékeny, remegő hang állt meg.
Visszatartottam a lélegzetem és hallgattam.
"Halló?" Kiáltottam, hangom halkan visszhangzott az ablakokon.
Nem hallottam semmit.
