Ennyi volt az írás. Nincs aláírás, nincs magyarázat, csak ezek a szívszorító szavak.
Nem gondolkodtam, futottam.
Amikor odaértem az autóhoz, a kezeim elzsibbadtak, de sikerült kinyitnom az ajtót, beindítanom a motort, és bekapcsoltam a fűtőtestet. A kabátom alatt tartottam, miközben vezettem, és végig suttogtam neki.
"Maradj velem, kislányom. Kérlek, maradj velem."
Amikor beronttam a bejárati ajtón, anyám azonnal felállt.
"Sarah? Mi a baj? Mi történt? Sarah?!"
"Takarók, anya," sóhajtottam. "Gyorsan. Fagyasztott!"
Mindenbe beburkoltuk, amit csak találtunk: Lily régi paplanjaiba, vastag fehérnemű törölközőibe, sőt még a téli kabátomba is. Anyám gyorsan mozdult, kezei remegtek, arca sápadt.
"Az ujjai olyanok, mint a jég, Sarah," mondta, gyengéden dörzsölve őket a tenyerével. "Olyan hideg..."
A fűtés mellett ültünk a padlón, próbáltuk a saját testünkkel melegíteni, és édes imákat suttogtunk, amiket egyikünk sem mondott még évek óta. Légzése sekély volt, szemei csukva maradtak.
"Gyerünk, kicsim," suttogtam újra. "Maradj velünk. Kérlek."
Aztán valami kattant a fejemben.
