"Azt akartam, hogy az emberek lássanak minket," folytatta. "Nem az, ami hiányzik, hanem ami még ott van."
Vonalat húztam a karjára. "Akkor mutasd meg nekik. De nem egyedül. »
"Azon gondolkodtam, amit korábban mondtam"
Rám pillantott. "Segítenél nekem?"
Finoman megszagoltam. "Én vagyok a feleséged. Velem ragadsz. »
Egy apró mosoly jelent meg. "Jó."
***
Másnap reggel a protézisekkel az ölében gurult a nappaliba.
"Rendben," mondta, mintha az ütközésre készülne. "Második kör".
Összefontam a karjaim. "Biztos, hogy előbb nem akarsz kávét?"
"Már most ideges vagyok. Ne adjunk hozzá koffeint. »
Rám nézett.
***
