Elkezdtem azon gondolkodni, hogy megbánta-e, hogy hozzám ment feleségül. Hogy anyámnak igaza volt-e, és hogy ez neki túl nehéz volt-e.
A saját kételyem lopakodott be, egy suttogás, ami napról napra hangosabb lett.
***
Egy délután megcsörgött a telefonom. Anyám neve jelent meg a képernyőn.
"Túl sok ziti készítettem a sütőben. Akarod, hogy hozzak egyet? »
Haboztam, néztem az órát. "Természetesen, anya. Az jó lenne. Rowan is otthon kellene lennie. »
Boldognak tűnt. "Jó. Hozom azokat a sütiket is, amiket szeretsz. »
Anya neve jelent meg a képernyőn.
Aznap korán elmentem a munkából és hazamentem. A lakás csendes volt, nem zene, nem tévés sem, még Rowan kerekeinek csúszása a padlón sem. Letettem a bevásárlást a pultra és hallgattam.
Aztán hangos, tompa zajt hallottam a folyosó végén. És egy húzás hangja.
Aztán egy újabb puffanás, ezúttal tisztább, majd gyors légzés, mintha valaki azonnal maratont futna.
A bőröm felállt.
"Rowan?" Kiáltottam, szívem a torkomban szorult. "Drágám?"
Csend.
