Sokáig nézett rám.
– Bocsánat, nem kellett volna megkérdeznem…
– Nem, minden rendben. – Előrelépett, hogy ismét mellém sétáljon. – Susan azt mondta, hogy még nem áll készen erre az életre.
„Susan azt mondta, hogy még nem állt készen erre az életre.”
– Soha többé nem hallottál felőle?
– Egyszer sem.
Nem tűnt úgy, mintha az események elöntötték volna. Mintha a seb, amit a lány távozásával okozott, már rég begyógyult volna.
Legalábbis annak tűnt.
– Soha többé nem hallottál felőle?
Amikor először mentem találkozni a lányokkal, kétszer is elmentem a ház előtt, mire összeszedtem a bátorságomat, hogy megálljak a kocsifelhajtón.
Mielőtt még kopoghattam volna, kinyílt a bejárati ajtó.
„Késésben vagy!” – kiáltotta egy vad fürtjű lány, akinek csokoládéfolt volt az állán.
Mielőtt még kopoghattam volna, kinyílt a bejárati ajtó.
– Nem, nem az – mondta Daniel.
