Az ikrek mindketten engem bámultak.
– Anna vagyok – mondta Dániel.
„Szereted a szuperhősöket?” – kérdezi a kócos hajú lány.
A feszültség a nyakamban végre enyhült.
„Tisztelem a munkamoráljukat” – válaszoltam.
– Jó – mondta a másik. – Mert apánk gyakorlatilag Superman.
„Kérlek, ne kezdd el.”
Bevezettek egy poszterhez a folyosón, amelyen Christopher Reeve Supermant ábrázolta.
– Egy kicsit hasonlít rá – erősködött az egyikük.
A következő hónapokban a valóságban „Supermanként” láttam az életét.
Dániel arca rózsaszínre változott.
Egyik este megkérdeztem tőle, hogy gondolt-e már arra, hogy randizni menjen valakivel.
– Nem volt időm – felelte.
Megkérdeztem tőle, hogy gondolt-e már arra, hogy randizzon valaki mással.
