– Pakold össze a holmidat, Patricia – mondta.
– Apa, ezt nem mondhatod komolyan.
A nő nevetett. „Micsoda?”
– Hallottad – mondta nyugodtan. – Nem dobhatod ki az unokáimat ebből a házból, hogy ott maradjanak.
Derek felállt. „Apa, ezt nem mondhatod komolyan.”
Mihály felé fordult.
– Az vagyok – mondta. – Választhatsz. Felnősz, segítséget kérsz, emberként bánsz a feleségeddel és a gyerekeiddel… vagy elmész az anyáddal. De az én házamban nem fogod őket kudarcként kezelni.
„A tisztességet választom a kegyetlenség helyett.”
– Azért van ez, mert terhes – csattant fel Derek. – Ha a baba fiú lesz, akkor mindannyian hülyén fogtok kinézni.
Végre megszólaltam.
– Ha ez a baba fiú lesz – mondtam –, akkor úgy fog felnőni, hogy tudja, a nővérei az oka annak, hogy végül elhagytam azt a helyet, ami egyikünket sem érdemelte meg.
Mihály egyszer bólintott.
Patricia hebegte. – Őt választod a saját fiad helyett?
– Nem – mondta Michael. – A tisztességet választom a kegyetlenség helyett.
Derek vele ment.
Utána káosz uralkodott.
Kiabálás. Ajtók csapkodása. Patricia ruhákat dobál egy bőröndbe. Derek fel-alá járkál és káromkodik.
A lányok az asztalnál ültek, miközben Michael gabonapelyhet töltött nekik, mintha semmi más nem létezett volna.
Azon az estén Patricia elment, hogy a nővérénél aludjon.
Derek vele ment.
