David látta, hogy a képernyő felvillan. A szeme elsötétült.
„Add ide!”
Kikapta a kezemből a telefont. Nem csak elvette – eldobta.
Áthajította a konyhán. Az undorító reccsenéssel csapódott a túlsó falnak, és műanyag szilánkokra tört.
– Senkit sem fogsz hívni – suttogta David, fölém magasodva. – Fogd be a szád. Elállítod a vérzést. És bocsánatot fogsz kérni anyámtól, amiért tönkretetted a karácsonyomat.
3. fejezet: Az ügyvéd arroganciája
Saját vérem és meg nem született gyermekem maradványainak tócsájában feküdtem. A fájdalomnak meg kellett volna bénítania. A fizikai becsapódásnak eszméletlenné kellett volna tennie.
De valami más is történt.
A Thorne-család ébredeződni kezdett.
De Dávid épp az előbb ölte meg a gyerekemet.
A tüzet már nem lehetett elfojtani. Pokoli lángok tomboltak.
Abbahagytam a sírást. Véres kézzel letöröltem a könnyeimet.
Ránéztem Davidre. Ott állt, csípőre tett kézzel, arroganciát sugározva.
– Figyelj rám! – gúnyolódott David, és leguggolt mellém, hogy az arcunk egy vonalban legyen.
Ügyvéd vagyok. Az egyik legjobb. Ismerem a megye összes bíróját. Golfozom a seriffel. Ha megpróbálod bárkinek elmondani, elpusztítalak.
Mellkasba bökött.
