### Egy Csendes Ház
Kevesebb mint harminc perc alatt tette meg az utat, alig vette észre a közlekedési lámpákat vagy az elhaladó utcákat. Amikor végre megállt a ház előtti járdaszegélynél, a csend volt az első dolog, ami rosszul esett.
Semmi játék nem volt szétszórva a verandán.
Bent nem szólt zene.
Semmi mozgás az ablakok mögött.
Rowan felsietett a lépcsőn, és erősen kopogott a bejárati ajtón.
**„Micah, apa vagyok. Nyisd ki az ajtót.”**
Nincs válasz.
Megnyomta a kilincset, és az ajtó kitárult.
A házban annyira nehéz volt a csend, hogy összeszorult a gyomra. Egy pillanatra dermedten állt az ajtóban, és hallgatózott.
Aztán meglátta Micah-t.
A fiú a nappali padlóján ült, egy díszpárnát szorosan a mellkasához szorítva. Szőke haja az egyik oldalon ellaposodott, mintha órák óta feküdt volna ott, és halvány koszfoltok éktelenkedtek az arcán. Rowant leginkább fia apró testében uralkodó mozdulatlanság rémítette meg – az a fajta csendes várakozás, amibe a gyerekek beleesnek, amikor elfogynak a könnyeik.
Micah lassan felnézett.
