Nem válaszolt. Ehelyett lassan előrelépett, lábai furcsa nehézséggel mozogtak, mintha valaki vízben gázolna, mert minden lépéssel egyre tisztábban kirajzolódott a padon lévő alak.
Klára aludt.
A feje kissé oldalra billent, haja laza tincsekben hullott az arcára, melyeket időnként megemelt a szél, mielőtt újra megereszkedett volna. Vékony kabátot viselt, ami túl könnyűnek tűnt a hűvös őszi levegőhöz, az ujjait félig feltűrve, mintha túl fáradt lett volna ahhoz, hogy lehúzza őket.
Rowan érezte, hogy összeszorul a mellkasa.
Aztán észrevett még valamit.
Két apró alak mellette.
Két kis csomag mellette
Először az elméje nem volt hajlandó felfogni, amit lát, mert a kép egyszerűen sehová sem tartozott abban a gondosan ellenőrzött életben, amit az elmúlt évben felépített.
De a formák megmaradtak.
Két csecsemő.
Külön takarókba csavarva – az egyik puha sárga, a másik halványzöld.
Mindketten aludtak, apró arcuk kipirult a hideg levegőtől, légzésük halk és egyenletes, mintha a körülöttük lévő világ nem is létezne.
Rowan megállt pár lépésnyire a padtól, a szíve hirtelen olyan hevesen vert, hogy érezte a ritmust a bordái között.
Mögötte az anyja halkan felsóhajtott.
