Tíz év házasság után azt szeretném, ha mindent igazságosan felosztanának… még most is számít. Tíz év nem kis dolog.
Körülnéztem a szobában.
A házat, amit én rendeztem be.
A függönyöket én varrtam.
Az étkezőasztalt, amit részletre vettünk, amikor szűkös volt a pénz.
– Hozzájárulok – mondtam halkan.
Könnyedén felnevetett.
„Te nem dolgozol.”
Ez a mondat mélyebben fájt, mint bármi más.
Mintha a gyereknevelés nem számítana.
A háztartás pénzügyeinek intézése nem számítana.
A beteg édesanyja gondozása nem számítana.
Az sem számítana, hogy minden vállalati rendezvényen mellette álltam.
– Azért hagytam ott az állásomat, mert te kértél rá – emlékeztettem.
– Azt mondtam, hogy jobb lesz a családnak – javította ki nyugodtan. – Ne dramatizáld a dolgot.
Ne dramatizálj.
