Újra.
És újra.
„Úgy érzem, mintha valahova vezetnének minket” – viccelődött az egyikük.
Azok voltak.
A rókák egyenesen a kunyhóhoz vezették őket.
A kémény sötét volt.
Nincs füst.
Nincs mozgás.
Kopogtak.
Csend.
Egy férfi belökte az ajtót.
Bent az erdész alig volt eszméleténél.
Az orvosok később azt mondták, hogy egy újabb nap – talán kevesebb – véget vetett volna neki.
TAVASZI
Mire hónapokkal később visszatért, a hó puha földdé olvadt.
