"Kérlek," suttogta. "Fontos nekem. Mindent elmagyarázok neked. Tedd meg értem. »
Egy pillanatra azt hittük, hogy ki fogja mondani a dolgokat.
Bólintottam. Mit tehetnék még?
Kiszálltam az autóból, és kisimítottam a ruhámat. A kórház parkolójában merevnek és hamisnak tűnt.
Miközben Anna bement beszélni a személyzettel, én vártam, hogy a belépő megérkezzen a bejáratnál. Úgy éreztem, mintha fáj a hüvelykujjam a szmokingomban.
Hirtelen valaki megrántott a karomnál.
Megfordultam, és láttam egy idős nőt, akinek kedves, mosolygó arca volt. Egy fehér csokrot tartott a kezében, ami tavaszi reggelen jól illatolt volt.
Mit tehetnék még?
"Logan, miért nézel ki ilyen komornak?" kérdezte. "Ma van az esküvőd napja!"
Ránéztem, pislogtam. "Ismerjük egymást?"
Elkomorította a szemöldökét. Ez egy mély, sértett tekintet volt, ami olyan érzést keltett, mintha épp most rúgtam volna egy kiskutyát.
"Anna nem mondta neked... »
"Mit mondasz meg?"
Lenézett a virágaira. "Tényleg nem akarom ezt megtenni. De rosszabb lesz, ha most nem deríted ki. »
"Ismerjük egymást?"
