A hűtőszekrényben csak egy félig üres ketchupos üveg volt. Se tej. Se gyümölcs. Se maradék. Semmi, amivel egy hatéves gyerek megetethette volna magát vagy a húgát.
A mosogató mellett egy kis műanyag pohár állt, amelynek aljára beszáradt lé ragadt.
Rowan kényszerítette magát, hogy ne gondoljon rá.
Kivitte Elsie-t, segített Micah-nak beszállni a hátsó ülésre, és villogó vészvillogóval a Vanderbilt Gyermekkórház felé hajtott. Az egyik kezével a kormánykereket fogta, a másikkal pedig néhány másodpercenként hátranyúlt, mintha az egyszerű közelség valahogyan mindkét gyermekét biztonságban tudná tartani.
A hátsó ülésről Micah hangja hallatszott halkan.
– Anya mérges?**
Rowan a szemét az úton tartotta.
– Nem – mondta gyengéden. – Anyád nem mérges rád. Most csak arra van szükségem, hogy meghallgasson, rendben? Itt vagyok. Mindkettőtöket elkaplak.**
Egy pillanatig Micah nem szólt semmit.
Aztán a fiú újra megszólalt, alig hallhatóan suttogva.
– Megpróbáltam Elsie-nek kekszet csinálni… de nem evett.**
Rowan érezte, hogy szorító fájdalom hasít a torkába.
– Jól tetted, hogy felhívtál.**
2. RÉSZ: A sürgősségi osztály fényei
A sürgősségi tolóajtók gyorsan kinyíltak, és másodperceken belül egy nővér rohant Rowan felé egy hordágyon.
