Megállt a folyosón.
Tekintete végigpásztázott minden felületet.
Tekintete elidőzött Aaron szobája előtti kitörölt kéznyomokon, zöld foltokon, amiket ő maga hagyott maga után, miután együtt újrafestettük a szobáját. A szoba túlsó sarkában állt a pianínó.
A lakk helyenként kopott volt, a bal oldali pedál pedig nyikorgott használat közben. Az egyik billentyű beragadt.
Aaron bejött a konyhából, egy pohár gyümölcslével a kezében. Rápillantott, majd a zongorára. Szó nélkül felállt a padra, és játszani kezdett.
Az egyik kulcs beragadt.
Anyám megfordult, amikor meghallotta a hangot, és megdermedt.
A dallam lassú és tétova volt.
Chopin. Ugyanazt a darabot ismételgette velem, óránként, míg végül elzsibbadt a kezem a sok ismétléstől.
„Honnan tanulta ezt?” – kérdezte. Hangja most nyugodtabb volt, de nem gyengéd.
– Ő kért meg – feleltem. – Így hát én tanítottam meg.
Aaron lement a földszintre, és átment a szobán, mindkét kezében egy-egy papírlapot tartva.
Chopin. Ugyanaz a darab, amit fáradhatatlanul gyakoroltattam velem.
"Rajzoltam neked valamit."
