2. RÉSZ
Nem kiabáltam.
Nem sírtam.
A fémet a köpenyem zsebébe csúsztattam, kiürítettem az üveget, és a nyakláncot a pulton hagytam, mintha semmi sem történt volna.
Mauricio belépett, dörzsölte a szemét.
"Felpróbáltad már?"
Nem köszöntünk. Csak a nyaklánc.
"Még nem."
"Vedd fel ma," mondta. "Azt akarom, hogy ma este is rajta tartsd."
A szemei mindent átpásztáztak – a mosdót, a kezeimet, a pultot.
Túl óvatos. Túl feszült.
A munkahelyen nem tudtam koncentrálni.
Ebédnél elmentem egy régi ékszerboltba.
A tulajdonos röviden megvizsgálta a nyakláncot.
"Ez nem arany," mondta. "És van benne valami."
Felkaparta, és korróziót és maradékot talált.
